Honnan tudhatod, hogy nem vagy önmagad?

Kovács Kitti | szombat, augusztus 22, 2015 | | | | | 1 hozzászólás
Sokan összekeverik a „nem vagyok önmagam”-ot, az „olyan dolgokat próbálok ki, amiket addig még sosem”-el. Például, azelőtt sosem kedvelted az alkoholt, és nem is kívántad, ebben a buliban/ezen az összejövetelen/ezen a vacsorán mégis kipróbálsz egy alkoholos italt. Az új dolgok kipróbálása nem önmagunk meghazudtolása. Egyszerűen csak azt bizonyítja, hogy nyitott vagy, és készen állsz az új dolgok kipróbálására.
Önmagunk meghazudtolása az, amikor valami olyat teszel/mondasz, amiről érzed, hogy nem kéne. Az, hogy te nem tennéd meg, még nem feltétlenül jelenti ezt, ugyanis ez a komfortzónádból való kilépést is jelezheti. Azonban, amikor valamivel kapcsolatban rossz érzésed van – ne tedd meg! Senki sem kényszerít semmire.



Szóval, amit nem akarsz megtenni, ne tedd megPersze, ez nem azt jelenti, hogy ne tanulj, ne írj leckét, ne menj el valamilyen eseményre, tulajdonképpen ne csinálj semmit, ami kizavar a megszokott kényelmedből, hiszen vannak kötelességeid, amiket kedv kérdés ellenére is meg kell tenned. Egyszerűen csak azt, hogy attól még, hogy valaki azt mondja neked, hogy „mássz fel a kocsi tetejére”, „idd meg az egész üveggel”, még nem kell megtenned. Ettől nem leszel kevesebb, sem több. Egyszerűen csak tudod, hogy mi a helyes, és mi lenne meggondolatlanság.
Persze ez nem azt jelenti, hogy sosem vadulj, de, nyugodtan lépd át a saját határaidat, merj, legyél bátor, legyél önmagad, legyél egy rövid időre egy jobb te, de azért legyél tisztában a határokkal, azokkal a határokkal, amik nem a te határaid, hanem az élet határai. Például ne idd le magad seggrészegre – mert hát minek? -, ne mássz ki a harmadik emeleti ablak párkányára – mert hát minek? -, szóval azért ne csinálj olyan dolgokat, amik veszélyeztetik az életedet. Ez határozottan nem a te határod, hanem az életé.



De ugyanúgy önmagad meghazudtolásának számít az, ha egyetértesz valami olyannal, amit nem osztasz. Tegyük fel, egy barátnőd azt mondja, hogy „a Selfhelp blog tök király!”, te pedig azt válaszolod neki, hogy „ahham, szerintem is”, pedig utálod. Csupán azért, hogy elfogadjon? Azt hiszed, mindenkinek azt kell mondani, amit hallani akar? Én speciel jobban értékelem azt, ha valaki megmondja az őszinte véleményét, mintsem ha hajtogatja, amit szerinte hallani akarok. Manapság senki szerint sem éri meg őszintének lenni?
Pedig ez fontos dolog, szinte mindenhol megjelenik. Ugyanúgy a bíróságon, az iskolában, a családi vacsoránál, amikor önmagunk vagyunk, vagy akár egy ruha felpróbálásánál. Hosszútávon jobb az igazságot hallani, hogy „nem áll jól”, mint azt, hogy „ez lesz a tökéletes”, miközben egy kukászsákot is felhúzhatnál, és abban is jobban néznél ki.


De egyszerűen úgy is megtudhatod, hogy nem vagy önmagad, hogy nem érzed magad önmagadnak. Úgy érzed, az a helyzet, amiben most vagy kényelmetlen, feszengsz. Lépj ki az ilyen helyzetekből, és találd meg újra önmagad! Kellemes meglepetésként érhet, ha kereséskor egy új önmagadra találsz rá. Ez ugyan nem garantált, de bármikor képes vagy a változásra, a fejlődésre.
Ilyen helyzet lehet akár a barátságod, az aktuális kapcsolatod, a viszonyod az egyik ismerősöddel, tulajdonképpen bármiben megnyilvánulhat, a lényeg az, hogyha kellemetlen érésed van valamivel kapcsolatban, próbálj változtatni rajta, vagy lépj ki. A megoldás nem kötött, bármi lehet, akár új szint az emberi kapcsolatodban, egyszerűen csak meg kell találni azt a megoldást, ami mindenki számára kényelmes.
Ezt nem egyedül kell megtenned – ne feledd, segítséget kérni nem bűn, vagy gyengeség, egyszerűen csak beismered, hogy mindenki életében vannak olyan helyzetek, amiket nem tud egyedül megoldani. Persze az, hogy milyen zoknit vegyél fel, nem éppen ilyen helyzet. ;)



Bízz a megérzéseidben! Néha elég, ha csak azt teszed, amit érzel! Nem biztos a boldog végkimenetel, hiszen az sosem biztos, de ha vége lesz mindennek, te legalább nyugodtan kijelentheted, hogy végig kitartottál abban, amiben hiszel, hogy végig azt tetted, amit helyesnek éreztél.
A Kivédhetetlen szerelem című könyvben olvastam egy ide illő idézetet: „Lehet, hogy a döntéseim nem lesznek mindig fényesek, de legalább az enyémek. Olyan döntések, amikről őszintén hiszem, hogy jobbá teszik majd az életemet.”. Ugye milyen igaz? Szintén ebből a könyvből: „Nem irányíthatok mindent, de van amit igen. És fogok is!”.
Úgyhogy miért engednéd át az irányítást a saját életed fölött? Legyél a magad ura, és tedd azt, amiről szentül hiszed, hogy jó neked! Egyedül te tudhatod, hogy mi tesz boldoggá.

Légy önmagad! Tedd azt, amit jónak látsz!

Kit érdekel mit gondolnak mások?

Kovács Kitti | szombat, augusztus 08, 2015 | | | | | Hozzászólok!
Ennek a bejegyzésnek a keretében, elkezdek egy Légy önmagad! elnevezésű bejegyzéssorozatot. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket. ;)

Eléggé sokszor előkerül ez a téma, és az életben is nagyon sokszor tapasztaltam már, hogy valaki azért  nem tett meg valamit, amit meg szeretett volna tenni, mert félt, hogy mit gondolnak majd mások. Tényleg?
Úgy értem: tényleg mások gátolnak meg abban, hogy megtegyél valamit, amit szeretnél? Az, hogy mit gondolnak? Az, hogy mit fognak majd mondani?


Manapság nagyon sokan játsszák meg magukat, az elfogadás kedvéért. Ezt csupán azért teszik, hogy mindenki elfogadja őket, amiért olyannak mutatják magukat, mint a többiek. Miközben ők nem képesek elfogadni önmagukat. Nem fogadják el, hogy ők nem pont olyanok, mint mindenki más. Nem merik felvállalni azt, akik, mert úristen, mi lesz, ha mindenki utálni fog?! Kit érdekel?! Legalább megpróbáltad, te legalább önmagadat adtad, és nem hódoltál be a klónoknak! Az, hogy ezt még képtelenek értékelni, igazán nem a te hibád, hiába a te problémád.
De miért is kéne ezt problémának elfogadni? Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én inkább leszek önmagam, egyedül és magányosan, mint olyan, aki nem vagyok, sok-sok (vagy egy-két) hamis baráttal, akik csak azért fogadtak el, mert pont úgy viselkedek, mint ők, mert pont úgy öltözködök, mint ők.
Én szentül hiszek benne, hogy mindenki egy külön egyén, és milyen gyönyörű is az a világ, ahol annyi meg annyiféle emberrel vet össze a sors!


Szóval: miért is nem mersz önmagad lenni?
Valószínűleg az az élmény van benned, hogy kimondtad, amit igazából gondoltál/azt tetted, amit igazából akartál/önmagad voltál, és nem kaptál mást, csak negatív visszajelzéseket. De ez például egyáltalán nem a te hibád: most már legalább tudod, hogy az nem a te helyed (volt), és ideje (volt) újat keresni! Ne félj otthagyni egy helyet/társaságot, ahol nem érzed jól magad: ez teljesen normális, ha megtalálod azt a baráti kört, akik úgy fogadnak majd el, ahogy vagy, úgysem fogja őket érdekelni, hogy korábban hány „bandát” hagytál ott, ha pedig elmesélsz nekik néhány ilyen sztorit, biztosan a te pártodat fogják majd.


Úgyhogy ne félj az lenni aki vagy! Hiszen, „Az élet nem arról szól, hogy olyan akarj lenni, amilyen valójában nem is vagy.” (Oravecz Nóra)! Hanem arról, hogy felvállald önmagad, hogy elfogadd önmagad olyannak, amilyen vagy, és képes legyél fejlődni.
Mi gátol meg abban, hogy önmagad legyél? Őszintén nem hiszem, hogy valaki más megpróbálja ellopni az énedet, de ha igen, abban az esetben ülj le vele komolyan beszélni, és mondd meg neki, hogy érted, hogy most keresi önmagát, és ez a folyamat része, de ne másokat akarjon utánozni, hanem önmagát.
Pontosan ezért is, mikor csinálsz, vagy mondasz valamit, ne azt kérdezd: „Hmmm, vajon Taylor Swift (vagy bárki más, egyéni kedvenc) mit tenne/mondana most?”, hanem egyszerűen csak mondd ki/tedd meg azt, amit Te gondolsz, amit Te érzel, amit Te tennél. Csak így maradhatsz az eredeti önmagad (original yourself). És nem sokkal jobb érzés látni, hogy mások próbálnak leutánozni téged, mintsem te másokat? ;) Úgyhogy tedd azt, amit érzel! Ami a szíveden, az a szádon! Mutasd meg a világnak, hogy ki is vagy te, és legyél méltő mások féltékenykedésére, és utánzására! :) Egyszerűen csak végig maradj önmagad!
Az hogy erre mit mondanak mások... Kit érdekel? Te legalább önmagad voltál.


Nem fognak mindig elfogadni, és mindennel egyetérteni, amit mondasz, de nem unalmas az, amikor valaki mond valamit, a többiek meg csak „jah”, „ahha”, „szerintem is”? Én sokkal szívesebben megyek bele egy baráti vitába, ha már eltérő a véleményünk. Ha pedig nincs kedved vitázni, végül is mindegy, ugyanis te döntöd el, hogy milyen harcokba mész bele, hogy kivel éri meg vitatkozni. Az, hogy elfogadnak-e olyannak amilyen vagy, csak attól függ abba a társaságba kerültél-e be, ahová valójában tartozol.
Szóval, hogy döntesz?

Légy önmagad! Mindenki más már foglalt.

9 motiváló idézetes kép

Kovács Kitti | csütörtök, augusztus 06, 2015 | | | | | 2 hozzászólás

Újabb motiváló képek! Ezúttal azonban nem tinibölcsességekkel ellátott képek, hanem "nagy emberek nagy szavai"-val. Valamint, mivel az emberek többsége magyar, akiktől az idézetek származnak, ezért én is magyarul szerkesztettem meg a képeket. Egy kicsit korlátoltabb lehetőségek között ugyan, de azért remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket!
Ha esetleg nem tudnátok, hogy ki kicsoda, csak kattintsatok a kép alatt található névre, és máris megnézhetitek a munkásságukat! :)

Lakatos Levente

Müller Péter

John Henry Newman

Oravecz Nóra

Mark Lawrence

Shirley Maclaine

Szalay Krisztina

Oravecz Nóra

Dynamo

Remélem tudtam szolgálni egy kis motivációlökettel, na meg informálódással, hogy kik is (voltak) ezek az emberek. :)

Min múlik a dolog?

Kovács Kitti | csütörtök, július 30, 2015 | | | 2 hozzászólás

   Azt hiszem, már mindenki hallotta azt a mondást, miszerint: minden fejben dől el. Néhányotoknak talán minden egyes nap elmondják, hogy csak határozd elcsak el kell hinni. Ilyenkor mindig legyintünk, hogy „ááhhh, hagyjál már”, aztán boldogan (vagy boldogtalanul) éljük tovább az életünket.
De mi lenne, ha egyszer tényleg megfogadnánk a dolgot?
Persze, nem azt mondom, hogyha elhatározod, hogy „ohh, én rocksztár leszek!” (erről szólva, miért akar mindenki rocksztár lenni? Lehet, hogy csak tőlem áll távol a műfaj, és ezért nem jutnak el hozzám az információk, de köztudott, hogy a TV-ből is a popsztárok folynak. Szóval miért rock? Inkább javítsuk ki...) „ohh, én rockpopsztár leszek!”, akkor bőven elég, ha a kanapén terpesztesz, és meghallgatod az összes popszámot, amit mostanában játszanak a rádióban.
Tehát, az csak az első lépés, hogy elhatározod magadban a dolgokat. Azt, hogy te ezt meg akarod csinálni, ezt el akarod érni. És ha tényleg akarod, akkor tenni is fogsz érte. :)
Ha például valami olyan célt tűzöl ki, hogy „én fogorvos akarok lenni” (itt bármilyen munkáról is legyen szó), mindenképpen fontos, hogy tegyél is érte. Fontos, hogy a munkád/hobbid során, amit végzel, valami végig motiváljon arra, hogy csináld tovább. Pontosan ezért, mielőtt még munkát keresnél, meg kell magadtól kérdezni, hogy „miért akarom én ezt csinálni?”. Én például megkérdeztem magamtól, hogy miért szeretnék az emberekkel, a pszichológiával, a lélekkel foglalkozni, és akkor megszületett bennem a válasz: azért, mert szeretnék segíteni az embereknek. Ha megvan a célban a mélyebb cél, hogy mit is akarunk ezzel elérni, akkor biztos, hogy végig tartani fogja bennünk a lelket, bármi történjék is. ;)



Nagyon fontos, hogy mit gondolsz magadról.
Ha úgy sétálsz végig az utcán, bárhol, mindenhol, hogy közben olyasmiket gondolsz, mint „ez a póló borzasztóan áll”, „olyan vastag a combom ebben a gatyában”, „borzasztóan áll a hajam”, „olyan ronda vagyok”, akkor ne lepődj meg, ha mások is ezt gondolják majd rólad. Főleg, ha hangot is adsz a negatív gondolataidnak! Azonban, ha úgy vonulsz végig, hogy „csodásan festek ma”, „mindig csodásan festek”, akkor mások is ilyen véleménnyel lesznek rólad. Vagy ha nem is, nem mernek majd hangot adni a nemtetszésüknek. Még akkor is, ha tudod, hogy nem így van, hogy nem sikerült olyan jól a sminked, a hajad, vagy csak nem áll annyira jól a ruha, mint tervezted; kit érdekel? A lényeg, hogy érezd magad mesésnek és gyönyörűnek, és mások is olyannak fognak látni.
Erre szokták azt mondogatni, hogy ha esélyed van arra, hogy szeress valakit, első sorban önmagadat szeresd.
Élő példát is tudok rá felhozni: az egyik évfolyam társam folyton azt mondogatta, hogy ő milyen ronda, és „blöá” (pontos idézés :) bírtam a csajt), és hiába mondogattuk neki, hogy „neeeem”, meg „hagy már abba”, ő attól még szentül hitte magáról, hogy (szépen fogalmazva) nem szép. Mindenki csodálatos, csak a saját módján. (Just The Way You Are) Őt például határozottan a belsője teszi csodálatossá. De miután több ezerszer hallottam tőle, hogy „én milyen ronda vagyok”, hiába gondoltam az ellenkezőjét, egyszerűen képtelen voltam rá úgy nézni, mint egy csodás, gyönyörű, szép lányra. Csupán amiatt, mert ő azt hangoztatta magáról, hogy nem szép.
Szóval, itt látni lehet annak a következményét, ha nem látod magadat szépnek → mások sem fognak szépnek látni.


De ugyanígy el lehet határozni azt is, hogy barátot szerzel magadnak, mint hogy idén elolvasod a kötelező olvasmányt (mindenki sumákol, amikor megkérdezik, hogy a harmadik részben valaki miért tett valamit), megtanulsz valami különleges nyelvet magadtól, idén elolvasol száz könyvet, sminkelni fogod magad, blogot nyitsz, YouTube csatornát csinálsz, könyvet írsz, vagy verseket, kitűnő leszel év végén, rendet tartasz a szobádban (khm...), hetente egyszer kitakarítasz a szobádban (KÖHÖM...), minden reggel te eteted meg a háziállatodat, és nem valaki más, tulajdonképpen mindegy, hogy mi a cél, még az is lehet, hogy minden hétvégén kimozdulsz valahova, a lényeg, hogy legyen elég motiváltságod.

Szóval, legyél motivált! Tedd meg! Még ma! Mikor máskor?

12 motivációs kép a mindennapokhoz

Kovács Kitti | szerda, július 29, 2015 | | | | 2 hozzászólás

   Motivációs képet mindenkinek! Tökéletesek asztali háttérnek, telefon háttérnek, esetleg a tablet hátterének.
   Mivel angolul szerkesztettem rájuk a feliratokat (igen, bizony, ezeket magam szerkesztettem ;) ), ezért mindegyikhez odaírom alá, hogy mit jelentenek, hátha valaki nem tud annyira angolul. Nem szó szerint/szóról szóra fordítottam őket, inkább a tartalom, és fogalmazás szempontjából. :)

Azok vagyunk akik vagyunk 


add fel próbáld újra 


Néha muszáj zuhannod, mielőtt repülsz



a végén csak azokra
a döntésekre emlékszünk,
amiket nem hoztunk meg 


az élet a komfort zónád végén kezdődik 


állj le a kívánással
kezdj el tenni


A csend beszél, amikor a szavak nem tudnak.


Ne hasonlítsd a kezdetedet, más közepéhez.


Minden ami leránt, repülésre késztet.


REMÉNY
Tarts Ki, a Fájdalom Végetér.


Arra születtünk, hogy igaziak legyünk,
nem arra, hogy tökéletesek.


MINDEN VÉG
egy új
KEZDET

   Remélem, hogy tetszettek a képek! Ebben az esetben ezt jelezzétek, és legközelebb is jövök hasonló bejegyzéssel! :)

Mersz boldog lenni?

Kovács Kitti | kedd, július 28, 2015 | | | | Hozzászólok!




   Legyél boldog! Merj boldog lenni! Az egyetlen ember, aki a boldogságod útjában áll, te magad vagy. Azt hiszed vannak határok. Azt hiszed vannak korlátok. Nincsenek. Mások által felállított korlátok a MI életünkben biztos nincsenek. Egyedül mi magunk állítunk korlátokat saját magunknak, mert félünk megtenni valamit, mert a jövőre gondolunk, arra hogy ez milyen hatással lesz a jövőnkre, ahelyett, hogy a jelenre koncentrálnánk. Ezt most tesszük meg, ma, itt. Azért mert így éreztük jónak. Azért, mert így akartuk. Nem a jövővel kell törődni. A mának kell élni. Egy olyan jövőt építünk magunknak, kihagyva az izgalmas részeket, az életet, amelyet lehet, hogy meg sem élünk. Ki tudja, lehet, hogy holnap reggel nem kelünk fel. És úgy halunk meg, hogy egy olyan jövőt építgettünk, amit nem élhettünk meg. Úgy halunk meg, hogy nem élveztük az életet. Hogy végig arra koncentráltunk, hogy majd a jövőben élvezhessük az életet. Nem tudhatjuk mit hoz a holnap. Ne azért tegyél, vagy ne tegyél meg dolgokat, hogy a jövőben jobb legyen. Azért, hogy most jobb legyen, hogy ma jobb legyen. Ki akar egy olyan jövőt kergetni, amit nem biztos, hogy elér? Sajnos az élet egy befutó vonat, és még ha el is érjük, nem biztos, hogy előtte vettünk rá jegyet. Gondolj a mostra. Gondolj a mára. És szerezz bérletet az életed vonatjára.
   Ne csak annak érdekében tegyél meg dolgokat, hogy a jövőben jobb legyen. Tegyél dolgokat a MOSTért. Azért, hogy most jó legyen. Hogy jobb legyen. Hogy boldog legyél. És hogy hogyan vagy boldog - ez a dolog, amit rajtad kívül senki sem tudhat.
   A Te kezedben van az életed. Senki sem dönthet helyetted arról, hogy mit akarsz megtenni. Hogy mit fogsz megtenni. Úgyhogy ne éld az életed olyan ember árnyékában, ami nem a tiéd. Kezd el végre élni az életedet! És a cél sose a jövő legyen. A lényeg a kérdés: most jó neked? Ne feledd - bármikor lehet változtatni. Ez nem bátorság, vagy vakmerőség, ez létszükséglet. Miért lennél olyan helyen/helyzetben, ahol nem vagy boldog? Úgyhogy ne ülj le, és fogadd el. Állj fel, tedd meg, mondd meg. Senki más nem fog a boldogságodért tenni. Senki más nem tud a boldogságodért tenni. Úgyhogy intézd el, hogy ez legyen az egyetlen dolog, amiben egyedül maradtál. Úgyhogy intézd el, hogy a bőrödben mindennap boldogan kelj fel.




   Sosem leszel egyedül, ezt ne felejtsd el. Minden rendben lesz. Csak olyan dolgok történnek velünk, amiknek meg kell történnie. Semmi sem véletlen. Erősebb vagy bárkinél ezen a földön. De a gyengeség nem bűn. Ne hidd azt, hogy nem érdekelsz senkit! Téged nem érdekel, hogy érdekelsz-e valakit! Merd kimondani amit gondolsz! Adj hangot annak, amiben hiszel! Remélj! Higgy! Harcol! Győzz! Bukj el! Élj! Teremts olyan életet, amit megérdemelsz. Olyan emberekkel töltsd ki az életedet, akik megérdemlik a figyelmedet. Ne gondolkozz! Vágj bele! Merj álmodni! Merj élni! Rengeteg időd van! Tedd azt, amit meg akarsz tenni! Mondd azt, amit igazából gondolsz! Az olyan emberek, akik emiatt lenéznek, nem is szükségesek a te életedbe.
És sose hazudtold meg azt, aki valójában vagy.

   Szóval: mi az úticél?
   Előre vagy hátra?