Honnan tudhatod, hogy nem vagy önmagad?

Sokan összekeverik a „nem vagyok önmagam”-ot, az „olyan dolgokat próbálok ki, amiket addig még sosem”-el. Például, azelőtt sosem kedvelted az alkoholt, és nem is kívántad, ebben a buliban/ezen az összejövetelen/ezen a vacsorán mégis kipróbálsz egy alkoholos italt. Az új dolgok kipróbálása nem önmagunk meghazudtolása. Egyszerűen csak azt bizonyítja, hogy nyitott vagy, és készen állsz az új dolgok kipróbálására.

Önmagunk meghazudtolása az, amikor valami olyat teszel/mondasz, amiről érzed, hogy nem kéne. Az, hogy te nem tennéd meg, még nem feltétlenül jelenti ezt, ugyanis ez a komfortzónádból való kilépést is jelezheti. Azonban, amikor valamivel kapcsolatban rossz érzésed van – ne tedd meg! Senki sem kényszerít semmire.

Szóval, amit nem akarsz megtenni, ne tedd meg. Persze, ez nem azt jelenti, hogy ne tanulj, ne írj leckét, ne menj el valamilyen eseményre, tulajdonképpen ne csinálj semmit, ami kizavar a megszokott kényelmedből, hiszen vannak kötelességeid, amiket kedv kérdés ellenére is meg kell tenned. Egyszerűen csak azt, hogy attól még, hogy valaki azt mondja neked, hogy „mássz fel a kocsi tetejére”, „idd meg az egész üveggel”, még nem kell megtenned. Ettől nem leszel kevesebb, sem több. Egyszerűen csak tudod, hogy mi a helyes, és mi lenne meggondolatlanság.

Persze ez nem azt jelenti, hogy sosem vadulj, de, nyugodtan lépd át a saját határaidat, merj, legyél bátor, legyél önmagad, legyél egy rövid időre egy jobb te, de azért legyél tisztában a határokkal, azokkal a határokkal, amik nem a te határaid, hanem az élet határai. Például ne idd le magad seggrészegre – mert hát minek? -, ne mássz ki a harmadik emeleti ablak párkányára – mert hát minek? -, szóval azért ne csinálj olyan dolgokat, amik veszélyeztetik az életedet. Ez határozottan nem a te határod, hanem az életé.

De ugyanúgy önmagad meghazudtolásának számít az, ha egyetértesz valami olyannal, amit nem osztasz. Tegyük fel, egy barátnőd azt mondja, hogy „a Selfhelp blog tök király!”, te pedig azt válaszolod neki, hogy „ahham, szerintem is”, pedig utálod. Csupán azért, hogy elfogadjon? Azt hiszed, mindenkinek azt kell mondani, amit hallani akar? Én speciel jobban értékelem azt, ha valaki megmondja az őszinte véleményét, mintsem ha hajtogatja, amit szerinte hallani akarok. Manapság senki szerint sem éri meg őszintének lenni?

Pedig ez fontos dolog, szinte mindenhol megjelenik. Ugyanúgy a bíróságon, az iskolában, a családi vacsoránál, amikor önmagunk vagyunk, vagy akár egy ruha felpróbálásánál. Hosszútávon jobb az igazságot hallani, hogy „nem áll jól”, mint azt, hogy „ez lesz a tökéletes”, miközben egy kukászsákot is felhúzhatnál, és abban is jobban néznél ki.

De egyszerűen úgy is megtudhatod, hogy nem vagy önmagad, hogy nem érzed magad önmagadnak. Úgy érzed, az a helyzet, amiben most vagy kényelmetlen, feszengsz. Lépj ki az ilyen helyzetekből, és találd meg újra önmagad! Kellemes meglepetésként érhet, ha kereséskor egy új önmagadra találsz rá. Ez ugyan nem garantált, de bármikor képes vagy a változásra, a fejlődésre.

Ilyen helyzet lehet akár a barátságod, az aktuális kapcsolatod, a viszonyod az egyik ismerősöddel, tulajdonképpen bármiben megnyilvánulhat, a lényeg az, hogyha kellemetlen érésed van valamivel kapcsolatban, próbálj változtatni rajta, vagy lépj ki. A megoldás nem kötött, bármi lehet, akár új szint az emberi kapcsolatodban, egyszerűen csak meg kell találni azt a megoldást, ami mindenki számára kényelmes.

Ezt nem egyedül kell megtenned – ne feledd, segítséget kérni nem bűn, vagy gyengeség, egyszerűen csak beismered, hogy mindenki életében vannak olyan helyzetek, amiket nem tud egyedül megoldani. Persze az, hogy milyen zoknit vegyél fel, nem éppen ilyen helyzet. ;)

Bízz a megérzéseidben! Néha elég, ha csak azt teszed, amit érzel! Nem biztos a boldog végkimenetel, hiszen az sosem biztos, de ha vége lesz mindennek, te legalább nyugodtan kijelentheted, hogy végig kitartottál abban, amiben hiszel, hogy végig azt tetted, amit helyesnek éreztél.

A Kivédhetetlen szerelem című könyvben olvastam egy ide illő idézetet: „Lehet, hogy a döntéseim nem lesznek mindig fényesek, de legalább az enyémek. Olyan döntések, amikről őszintén hiszem, hogy jobbá teszik majd az életemet.”. Ugye milyen igaz? Szintén ebből a könyvből: „Nem irányíthatok mindent, de van amit igen. És fogok is!”.

Úgyhogy miért engednéd át az irányítást a saját életed fölött? Legyél a magad ura, és tedd azt, amiről szentül hiszed, hogy jó neked! Egyedül te tudhatod, hogy mi tesz boldoggá.

Légy önmagad! Tedd azt, amit jónak látsz!

Kit érdekel mit gondolnak mások?

Ennek a bejegyzésnek a keretében, elkezdek egy Légy önmagad! elnevezésű bejegyzéssorozatot. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket. ;)

Eléggé sokszor előkerül ez a téma, és az életben is nagyon sokszor tapasztaltam már, hogy valaki azért  nem tett meg valamit, amit meg szeretett volna tenni, mert félt, hogy mit gondolnak majd mások. Tényleg?

Úgy értem: tényleg mások gátolnak meg abban, hogy megtegyél valamit, amit szeretnél? Az, hogy mit gondolnak? Az, hogy mit fognak majd mondani?

Manapság nagyon sokan játsszák meg magukat, az elfogadás kedvéért. Ezt csupán azért teszik, hogy mindenki elfogadja őket, amiért olyannak mutatják magukat, mint a többiek. Miközben ők nem képesek elfogadni önmagukat. Nem fogadják el, hogy ők nem pont olyanok, mint mindenki más. Nem merik felvállalni azt, akik, mert úristen, mi lesz, ha mindenki utálni fog?! Kit érdekel?! Legalább megpróbáltad, te legalább önmagadat adtad, és nem hódoltál be a klónoknak! Az, hogy ezt még képtelenek értékelni, igazán nem a te hibád, hiába a te problémád.

De miért is kéne ezt problémának elfogadni? Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én inkább leszek önmagam, egyedül és magányosan, mint olyan, aki nem vagyok, sok-sok (vagy egy-két) hamis baráttal, akik csak azért fogadtak el, mert pont úgy viselkedek, mint ők, mert pont úgy öltözködök, mint ők.

Én szentül hiszek benne, hogy mindenki egy külön egyén, és milyen gyönyörű is az a világ, ahol annyi meg annyiféle emberrel vet össze a sors!

Szóval: miért is nem mersz önmagad lenni?

Valószínűleg az az élmény van benned, hogy kimondtad, amit igazából gondoltál/azt tetted, amit igazából akartál/önmagad voltál, és nem kaptál mást, csak negatív visszajelzéseket. De ez például egyáltalán nem a te hibád: most már legalább tudod, hogy az nem a te helyed (volt), és ideje (volt) újat keresni! Ne félj otthagyni egy helyet/társaságot, ahol nem érzed jól magad: ez teljesen normális, ha megtalálod azt a baráti kört, akik úgy fogadnak majd el, ahogy vagy, úgysem fogja őket érdekelni, hogy korábban hány „bandát” hagytál ott, ha pedig elmesélsz nekik néhány ilyen sztorit, biztosan a te pártodat fogják majd.

Úgyhogy ne félj az lenni aki vagy! Hiszen, „Az élet nem arról szól, hogy olyan akarj lenni, amilyen valójában nem is vagy.” (Oravecz Nóra)! Hanem arról, hogy felvállald önmagad, hogy elfogadd önmagad olyannak, amilyen vagy, és képes legyél fejlődni.

Mi gátol meg abban, hogy önmagad legyél? Őszintén nem hiszem, hogy valaki más megpróbálja ellopni az énedet, de ha igen, abban az esetben ülj le vele komolyan beszélni, és mondd meg neki, hogy érted, hogy most keresi önmagát, és ez a folyamat része, de ne másokat akarjon utánozni, hanem önmagát.

Pontosan ezért is, mikor csinálsz, vagy mondasz valamit, ne azt kérdezd: „Hmmm, vajon Taylor Swift (vagy bárki más, egyéni kedvenc) mit tenne/mondana most?”, hanem egyszerűen csak mondd ki/tedd meg azt, amit Te gondolsz, amit Te érzel, amit Te tennél. Csak így maradhatsz az eredeti önmagad (original yourself). És nem sokkal jobb érzés látni, hogy mások próbálnak leutánozni téged, mintsem te másokat? ;) Úgyhogy tedd azt, amit érzel! Ami a szíveden, az a szádon! Mutasd meg a világnak, hogy ki is vagy te, és legyél méltő mások féltékenykedésére, és utánzására! :) Egyszerűen csak végig maradj önmagad!

Az hogy erre mit mondanak mások... Kit érdekel? Te legalább önmagad voltál.

Nem fognak mindig elfogadni, és mindennel egyetérteni, amit mondasz, de nem unalmas az, amikor valaki mond valamit, a többiek meg csak „jah”, „ahha”, „szerintem is”? Én sokkal szívesebben megyek bele egy baráti vitába, ha már eltérő a véleményünk. Ha pedig nincs kedved vitázni, végül is mindegy, ugyanis te döntöd el, hogy milyen harcokba mész bele, hogy kivel éri meg vitatkozni. Az, hogy elfogadnak-e olyannak amilyen vagy, csak attól függ abba a társaságba kerültél-e be, ahová valójában tartozol.

Szóval, hogy döntesz?

Légy önmagad! Mindenki más már foglalt.